A salátához vágjuk kétfelé az avokádót, vegyük ki a magját, kanalazzuk ki a húsát. Tegyük hozzá a rákhúst, tegyük rá a majonézt, a mustárt és a joghurtot.
Hozzávalók:
25 dkg koktélrák
2 db érett avokádó
3 evőkanál majonéz
1 evőkanál natúr joghurt
1 teáskanál curry fűszerkeverék
1 teáskanál mustár
só, darált bors
pár csepp tabasco szósz
pár csepp citromlé
fél csokor metélőhagyma
Majonézhez:
2 db tojássárgája
3 dl Bertolli Classico olívaolaj
1 evőkanál mustár
A majonézhez üssük a tojások sárgáját egy keverőtálba, majd kanalazzuk rá a mustárt. Vékony sugárban, habverővel állandóan keverve csorgassuk hozzá az olívaolajat, addig míg az egészet szépen fel nem veszi.
A salátához vágjuk kétfelé az avokádókat, vegyük ki a magját, majd teáskanál vagy karalábévájó segítségével kanalazzuk ki a húsát. Tegyük egy nagy salátástálba, azonnal csorgassuk meg citromlével, hogy ne barnuljon meg. Tegyük hozzá a rákhúst, kanalazzuk rá a majonézt, a mustárt és a joghurtot. Ízesítsük kevéske sóval, összevágott metélőhagymával, tabasco szósszal, currykeverékkel és kevés darált borssal. Óvatosan keverjük össze, vigyázzunk ne törjük szét, majd tegyük hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek jól összeérjenek.
Tálaláskor kanalazzuk vissza a kivájt avokadók héjába a kész ráksalátát, hozzá Bertolli piros pesztóval megkent pirítóst kínáljunk.
1. A húst leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet, sózzuk, borsozzuk, az olajban 10 percig sütjük. Kivesszük a serpenyőből és alufóliába csomagolva melegen tartjuk.
2. A paprikát megmossuk és csíkokra vágjuk. A megtisztított gombát szeletekre vágjuk. A salátát megmossuk, szárazra rázzuk, falatnyi darabokra tépkedjük. Az egészet összekeverjük.
3. A tojást megtisztítjuk, villával széttörjük. A tárkonyt finomra aprítva összekeverjük a tojással, az ecettel, a mustárral, a kaprival. Sózzuk, borsozzuk, majd belekeverjük az olajat és a levest. A húst szeletekre vágva a salátára tesszük. Ráöntjük az öntetet és megszórjuk tökmaggal.
Elkészítés kb. 30 perc, személyenként kb. 470 kcal Személyenként 34 g fehérje, 35 g zsír, 5 g szénhidrát
Tisztítsuk meg a hagymát, vágjuk vékony karikákra, tegyük egy salátástálba és sózzuk be. Tisztítsuk meg a salátát, válogassuk át, mossuk le, rázzuk le róla vizet, majd tépkedjük falatnyi darabokra. Mossuk meg a paradicsomot, vágjuk ki a szárát és szeleteljük fel. Tegyük a salátát és a paradicsomot a hagymára. Öntsük rá az ecetet és az olajat, majd alaposan keverjük össze.